HIT A BIZÁNCI VILÁGBAN

HIT A BIZÁNCI VILÁGBAN

A keresztény egyház végleges kettészakadására 1054-ben került sor. A nyugati és a keleti keresztények alapvetően ugyanazt a doktrínát és vallásgyakorlatot követték, s kegytárgyaik is javarészt azonosak voltak, ám kisebb eltérések mutatkoztak a zenei tradícióban, a fegyelmi kérdésekben és a dogmák megfogalmazásában. Ez a könyv a bizánci egyház történetét követi nyomon 330 és 1453 között. Az egyes fejezetek a keresztény civilizáció különböző területeit vizsgálják, beleértve az egyház és az állam szoros kapcsolatát, a tanításokat és a világnézetet.

„A IX. század végén egy első pillantásra jelentéktelennek tűnő dogmatikai vitapont okozott nézeteltérést a római pápák és a bizánci pátriárkák között. Ez a filioque, azaz »a Fiútól is« jelentésű rövid betoldás kérdése volt, mellyel néhány nyugati egyház már a VI. században kiegészítette a Hiszekegynek a Szentlélek eredetéről szóló szakaszát. A betoldás valószínűleg a VI. századi Hispániából származik; a VIII-IX. századra azonban a legtöbb frank egyházban már így recitálták a Hiszekegyet. Bár a pápák következetesen ellenezték a filioque hivatalos betoldását a szövegbe, nem tettek aktív lépéseket a nyugati egyházakból történő kiküszöbölésének az érdekében. A bizánci pátriárkák, Phótiostól (858-67. és 878-86.) kezdve támadták a »kettős származás« dogmáját, és végül egy helyi konstantinápolyi zsinaton kiközösítették a pápát.”

„A bizánci keresztények, kezdve a császárral, mindannyian hittek a filantrópiában és a társadalom szolgálatában. A nagyobb jótékonysági intézményeket egyre inkább az egyházi szervezetek és a kolostorok igazgatták, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeket egyéni vagy birodalmi támogatásokból tartották fenn. Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk a császárok és császárnők szerepét a karitatív tevékenysi