Szülés gyöngéden

Szülés gyöngéden

Vonalkód
9789638778369

Szülés gyöngéden


Ez a mű nem valamiféle folytatása A gyöngéd születés című könyvnek, hanem azt kiegészítő szöveg, annak mintegy előzménye, egy hozzátartozó, mindeddig hiányzó fejezet. Ahogy az érmének is két oldala van, s a kettő együtt alkotja magár a pénzt, úgy a szülés is több dologból áll össze: van a munka része, amelyet a nő végez és él át magában: a vajúdás és a szülés; s van a másik rész, mely általa történik, az érme másik oldala itt jelenik meg a gyermek, ezt hívjuk születésnek. Világra jön az esemény hőse, s belépése egyúttal távozás is abból a másik, benti világból, az anyaméhből, amelyet olykor talán túlságosan is gyorsan kell elhagynia.
A szülés és a születés fájdalommal jár. És, ami még fontosabb, szorongással. A nő szenvedéséről és szorongásáról már eddig is sokat tudtunk. A gyermekéről mind ez idáig szinte semmit. A gyöngés szülés reményeink szerint talán javított valamit ezen a siralmas helyzeten, s talán változtatott egy keveset az esemény főszereplőjének eddig oly mostoha fogadtatásán.
Maradt azonban a nő szenvedése, melyre számtalan gyógyírt kínál a tudomány, s ezek közül némelyik egyenesen a fájdalom nélküli szülés ígéretével kecsegtet. Mi nem valami új módszert akarunk itt ismertetni, ellenkezőleg! Inkább teljesen más szemszögből, új nézőpontból közelítünk a kérdéshez.
Borító ár:
2 500 Ft
Korábbi ár:
2 500 Ft
Online ár:
1 875 Ft
- 25%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása