A magánytól az összetartozásig /Szenvedély, elégedettség, biztonság

A magánytól az összetartozásig /Szenvedély, elégedettség, biztonság

Pál Ferenc
Kötési mód
puha kötés
Kiadó
Kulcslyuk Kiadó
Kiadás éve
2014
Terjedelme
350 oldal
Dimenzió
140 mm x 200 mm x 25 mm
Vonalkód
9786155281228

A magánytól az összetartozásig /Szenvedély, elégedettség, biztonság


A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét.

Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük.
Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak.

Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem?

Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása.

A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!
Borító ár:
4 280 Ft
Korábbi ár:
2 996 Ft
Online ár:
3 124 Ft
- 27%
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása