Szinbio

Szinbio

Vonalkód
9789636355951

Szinbio


"A szintetikus biológia - vagyis a szinbio - az új generációs biológia. (...) A tudósok ma már képesek kigondolni, átírni és átrendezni a DNS-kódot úgy, hogy konkrét funkciókra használható biológiai eszközöket hozzanak létre, amelyeket az anyatermészetnek soha nem állt szándékában megalkotni..."

Seth, a tehetséges fiatal genetikus magánélete romokban, a pályája csak nem akar felfelé ívelni. Amikor eleget tesz új ügyfele megbízásának, és régi egyetemi professzora rejtélyes körülmények közt meghal, az ő ajtaján pedig egy FBI-ügynök kopog, beigazolódik a gyanúja: belecsöppent valamibe, amibe nem kellett volna.
Eugenie sosem kérdezi, mire használják a politikai-gazdasági elit tagjaitól általa beszerzett DNS-mintákat - munkáját busásan megfizetik, ő pedig egyszerűen élvezi a jólétet. Míg egy nap baki csúszik az egyik akcióba, és megkezdődik a vesszőfutása. A lány, aki úgy vált személyiséget, mint más alsóneműt, rádöbben, hogy a bűnözői hierarchia csúcsán állóknak dolgozni nem éppen életbiztosítás.
A maga módján a biohacker és a szélhámosnő is nyomozni kezd. És a szálak egészen Észak-Koreáig vezetnek - miközben az idő szorít, az elnök élete veszélyben van.

Borító ár:
3 499 Ft
Korábbi ár:
3 499 Ft
Online ár:
385 Ft
- 89%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása