Nem 12, hanem 14 csillagjegy van! Ideje becsukni a szádat! Igen, sokakat meglep a hír, hogy igazából nem 12, hanem 14 csillagjegy van. Pedig nem új keletű a dolog.
Nem 12, hanem 14 csillagjegy van! Ideje becsukni a szádat! Igen, sokakat meglep a hír, hogy igazából nem 12, hanem 14 csillagjegy van. Pedig nem
új keletű a dolog. A NASA már 2011-ben is jelezte, hogy tagadhatatlanul ott van az égen a 13. csillagjegy, és korántsem ők voltak az elsők, akik tudomást
szereztek róla. Mindjárt fel is bolydult a világ, és talán te is: akkor nem is az a csillagjegyem, ami?! Már az ókori babilóniaiaknak is tudtak
a tizenharmadik csillagjegyről, vagyis a Kígyótartóról, ami csak azért merült feledésbe, mert tizenkét hónapos kalendáriumot alkalmaztak. Babilon
csillagjósai az ekliptika (azaz a Nap pályája) körét a tavaszponttól indulva 12 egyenlő részre osztották fel – annak ellenére, hogy nem egyforma méretűek a
csillagképek –, és a jegyeket a mögöttük látható csillagképekről nevezték el. Egyes elméletek szerint annak, hogy eltitkolták a csillagjegyeket, nem kényelmi okai voltak, hanem tanítási
célzata. Az asztrológia mindig is egyenlő volt a titkos tudással, éppen ezért gondolják azt ezen elmélet hívei, hogy szándékosan hallgatták el a két „beavató”
jegyet, hogy csak azok jussanak a tudás birtokába, akik megértek rá. A régiek szerint, ha rossz kezekbe került volna ez a tudás, akár visszaélések is
történhettek volna. Ki számít(hat) Kígyótartónak? Azok, akik november 29. és december 17. között születettek, és természetesen ők is egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek. Mivel ez az időszak pont
a Skorpió és a Nyilas csillagjegy dátumaiba esik, ezért egyfajta kiegészítő jegyként lehet rá tekinteni. Maga a csillagkép
egy kígyóval körbefont férfi, aki a teremtő-, illetve nemzőerőt, a tudást szimbolizálja. Úgy tartják, hogy a Kígyótartó jegy szülöttei rendkívül
nagy tudásúak, belelátnak az emberekbe, és kiváló gyógyítók is. Nem mellesleg egy valós személyre utal az elnevezés, méghozzá A múmia című filmből jól ismert Imhotepre,
legalábbis névileg. Ugyanis a valóságban a főpap és orvos egy kivételesen bölcs ember volt, akiből azért válhatott isten, mert átadta a gyógyítással
kapcsolatos tudását az embereknek, ezért is tekintenek rá úgy, mint „beavató” csillagképre. De nem a Kígyótartó az egyetlen
figyelmen kívül hagyott csillagkép. Ott van még az Orion is – magyar nevén Nimród –, a tizennegyedik csillagjegy. Szorosan kapcsolódik a körülötte álló
csillagképekhez, mivel Orion a vadász, aki a Bikával küzd, és mellette vannak kutyái is, a Nagy Kutya és a Kis Kutya.
Mindennek a tetejébe szintén „beavató” jegy. Maga az Orion azt jelenti, „a világosság győzelme”. A beavató lényege abban áll, hogy le kell győznünk önmagunkat, a félelmeinket, a negatív
tulajdonságainkat, és elengedni mindazt, ami akadályoz bennünket abban, hogy magasabb tudatszintre léphessünk és megvilágosodjunk. Ez legfőképpen azokra
vár, akik beletartoznak az Orion csillagjegyébe is, vagyis június 2. és június 23. között születtek. Tehát, tény, hogy az égen
tizennégy csillagjegy van, ám semmi ok a pánikra. Hiszen nem pusztán a csillagjegyünk határozza meg a személyiségünket és az életünket, hanem sok
egyéb részlet, például az, ha a születésapunk ideje pont olyan napra esik, amikor a csillagjegyek átfedésben vannak egymással, így mindkét jegy
tulajdonságai érvényesek ránk. De számolni kell olyasmikkel is, mint az aszcendes, deszcendes, holdjegy… éppen ezért, ha te pont beletartozol valamelyik
plusz csillagjegybe, tekints rá úgy, mint kiegészítő jegyre, hiszen csak hozzáad a személyiségedhez, nem pedig elvesz.
Balogh W. Orsolya