A magyar népművészet 1000 csodája

A magyar népművészet 1000 csodája

A könyvhöz az egész Kárpát-medencéből gyűjtöttük az anyagot, gyakran átlépve a jelenlegi országhatárainkat, hogy egy-egy néprajzi tájegységet a lehető legteljesebben mutassunk be. A sok évszázados gyökerű népművészet ugyanis nem volt tekintettel a kényszerű történelmi változásokra: nem követte a politikai-földrajzi határokat. Hat ország több száz településén jártunk. Évekig voltunk úton, bekopogtunk házakhoz, bejártuk a skanzeneket, bekéredzkedtünk udvarokba, megpihentünk csűrökben, önfeledten doboltuk a ritmust a táncházakban és szégyenlősen táncra perdültünk magunk is, ha éppen nem figyelt senki ránk egy-egy esti mulatságon. Nemcsak a tárgyi emlékek hihetetlenül gazdag világával ismerkedtünk: néztük az arcokat, a mozdulatokat, lejegyeztük a jellemző ételek receptjeit. Közben egyre telhetetlenebbek lettünk. Hiába hordtuk haza a képeket szőttesekről, faragásokról, kerámiákról, ahogy haladtunk előre az időben újra meg újra azt gondoltuk: nincs elég megörökített csipke, mézeskalács vagy kályhacsempe a birtokunkban. Így aztán mindegyik utolsó út után következett még egy utolsó utáni utolsó, mert népművészetünk felmérhetetlenül gazdag. Befejezni lehetetlen volt a gyűjtőmunkát, csak abbahagyni lehetett.