Csülök, Senki Alfonz és Tuskó Hopkins, a három vidám, immár Becsületrenddel kitüntetett tettestárs egyhangú szolgálatukat töltik a marokkói Atlasz-hegységben, a francia idegenlégióban. Itt éri el őket az ifjú Yvonne Barré levele, amelyben eltűnt fivére után érdeklődik. A kaland előszele felszítja hőseink vállalkozókedvét, s csakhamar be is kerülnek a legszigorúbb kongói munkatáborba induló büntetőszázadba. A legendásan halálos, rettegett helyőrségben azonban meglepetések sora fogadja őket, amelyek közül még csak nem is a javíthatatlan levelező Török Szultán feltűnése a legkellemetlenebb. Ahhoz, hogy vállalt küldetésüket teljesítsék és visszajussanak Marokkóba, katonaszökevényként át kell szelniük az egész Szaharát, nyomukban a fél légióval. Minden idők legpimaszabb szökése meg sem kottyan ilyen elszánt fickóknak, azonban a velük menekülő ifjú Yvonne védelmezése az üldözőktől és a sivatag megpróbáltatásaitól olyan feladat, amely még e három testőrt is próbára teszi.
A keménytábla-borítós kiadvány a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó által 2008-ban kiadott, közel hét órás, mp3 formátumú hangoskönyv változatlan kiadása. (A borítón belül a hangoskönyvet tartalmazó cédé átlátszó tálcán helyezkedik el.)
A kötet 24 oldalán részlet olvasható Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényéből. A mű úgy mutatja be Rejtő életének és korának eseményeit, mintha az író egyes szám első személyben vezetné naplóját kamaszkorától haláláig. A 20 kötetes sorozatban közreadott részletek időrendben tartalmazzák a Noran Libro Kiadónál 2016-ban megjelent mű szövegének túlnyomó részét.
Egy oldalon a Quattrocento Kiadó által 2012-ben kiadott Rejtő lexikon szócikkeiből válogatott részletek mutatják be A három testőr Afrikában főbb szereplőit, az utolsó oldalon pedig a hangfelvétel részletes tartalomjegyzéke olvasható.
Borító ár:
1 690 Ft
Korábbi ár:
1 183 Ft
Online ár:
1 234 Ft
- 27%
Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
A termék megvásárlása után +120 Tündérpont jár regisztrált felhasználóink számára.