RICK RIORDAN, A NEMO KAPITÁNY IZGALMAS, MODERN
TOVÁBBGONDOLÁSÁVAL TISZTELEG JULES VERNE ELŐTT.
Ana Dakkar kilencedikes a Harding-Pencroft Akadémián:
ebben az öt évfolyamos középiskolában a világ legjobb tengerkutatói,
haditengerészei, navigátorai és tengeri felfedezői tanulnak. Ana szülei
egy tudományos expedíció során életüket vesztették két évvel ezelőtt.
A lány egyetlen élő rokona a bátyja, Dev, aki szintén a HP diákja.
Ana osztályának a kilencedik év végén hétvégi tengeri próbán
kell részt vennie, aminek a részleteiről az iskola semmit sem árul el.
Ana reméli, elegendő tudással rendelkezik ahhoz, hogy sikerrel vegye ezt
az akadályt. Őt és az osztálytársait azonban hideg zuhanyként éri,
amikor úton a kikötőbe egy szörnyű tragédia szemtanúi lesznek,
ami örökre megváltoztatja az életüket.
De ez még nem minden. Az osztályt kísérő professzor arról tájékoztatja
Anát, hogy a rivális iskola, a Land Intézet és a Harding-Pencroft százötven
éve hidegháborút vív egymással. A hidegháború kiélesedésével
a kilencedikeseket az a veszély fenyegeti, hogy haleledelt csinálnak belőlük.
A halálos ellenségekkel folytatott versenyben Ana fantasztikus barátokra
tesz szert, és megdöbbentő felfedezéseket tesz az örökségével kapcsolatban,
miközben először teszi próbára vezetői képességeit.
Rick Riordan a rá jellemző jellegzetes humorral, pörgős akciójelenetekkel
és sokszínű szereplőgárdával fűszerezte meg ezt a tengeralattjárós
kalandregényt, ami első helyen áll a New York Times bestsellerlistáján.
„Minden benne van, ami egy jó történetbe kell.
De hát ez egy Rick Riordan-könyv. Kell még mást mondanom? :)”
– Bazsi_Varsányi, moly.hu
Borító ár:
4 299 Ft
Korábbi ár:
3 009 Ft
Online ár:
3 138 Ft
- 27%
+1% TündérPont
A termék megvásárlása után +310 Tündérpont jár regisztrált felhasználóink számára.