Osztatlan közös

Osztatlan közös

Soltész Béla második novelláskönyvében tovább halad azon az úton, amelyen az elsőben elindult: konkrétan marad az Átkos Múlt és a Beígért Kánaán közé beszorult magyar Y-generáció krónikása. Ez a nemzedék már kinőtt a gyerekkorból, fiatal felnőttekről vagy akár már középkorú emberekről beszélünk, túl az első (a második, a sokadik) nagy csalódásokon, élethazugságokon, kiábrándulásokon. Soltész carveri pontossággal és tömörséggel, valamint hihetetlenül szórakoztatóan írja meg a magyar rögvalóságot, a rendszerváltás előtt vagy közvetlenül azután született nemzedék felnőtté válásának történetét. Egyszerre szociológus és költő, mesteri novelláiban kíméletlen valóságérzékeléssel és lírai feketehumorral festi le az elmúlt évtizedek fokozatos reményvesztését. De van benne szeretet, szelídség, sőt még megértés is hősei iránt. Ezek nélkül ugyanis nem megy. Ahogy egy Flóra nevű szereplő fogalmaz az egyik prózában: „Legyél megértő, őket is nyomja többféle viszonyrendszer, azért ilyen disszonánsak. A hegemón kapitalizmus és a szétbomló patriarchátus a szülőket, az infokommunikációs forradalomból eredő generációs szakadék meg a gyerekeket.” Öveket bekapcsolni, Isten hozott, ez a való világ, welcome to the jungle! Cserna-Szabó András „Egy férfi minden itt hagyott nyoma, de még egy hatalmon lévő rendszer is előbb tűnik el, mint az edények egy gazdagréti panellakás konyhájából.”