Elvész a nyom - Wass Albert Művei
Wass Albert
Kiadó
Erdélyi Szalon Könyvkiadó
Dimenzió
135 mm x 210 mm x 25 mm
Elvész a nyom - Wass Albert Művei
„Belehalt Istenbe, akit nem hitt, de megtalált.”
Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti
befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a
regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg,
melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét
szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a
merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét.
Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott
cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár,
azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor
bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A
falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a
víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül,
akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem,
akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba
– és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló
bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő
regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével
ismerkedhetünk meg. Részlet: „Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig
tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy
egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés
fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a
hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán
mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén
Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten,
vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik
csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy,
mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta.”
A párhuzamos történeteket, a hat gyerek sorsát Baradlay tiszteletes követi végig,
a szereplők pedig az utolsó fejezetben egy vonaton találkoznak újra hosszú
évtizedek után. És itt jön a csavar: a két verzióban a zárótörténet különbözik…