40 nyelven, több mint 50 millió rongyosra olvasott példány világszerte!
Vakarcs a legapróbb az egész nyúltanyán, de titokzatos képesség szorult beléje: tévedhetetlenül megérzi a jövőt. Íme, most is rátör a látnokok emésztő nyugtalansága, tudja, hogy a tanyát végveszély fenyegeti. De ki hallgat a prófétára a maga hazájában? Mindössze tucatnyi társa kerekedik föl vele együtt a nyúltermészettel igazán ellenkező vándorútra, hogy száz veszéllyel dacolva új lakóhelyet találjanak. És amikor itt már biztonságban érezhetnék magukat, csak akkor törnek rájuk a még nagyobb veszedelmek, akkor várnak rájuk a még nyaktörőbb kalandok. Aki Gesztenye, Vakarcs, Bósás és a többi hős tapsifüles történetét végigizgulta, kétszer is meggondolja majd, hogy nyúlszívűnek nevezze a gyáva embert.
Richard Adams állatregénye az angolszász országokban a tananyag része, igazi klasszikus, melyet a kiskamaszoktól a felnőttekig mindenki szeretettel forgat. A "Gesztenye, a honalapító" úgy teszi történetét emberközelivé, és úgy bont ki fontos emberi tulajdonságokat, hogy közben apró hősei hiteles állatok maradnak, nálunk is meghittebb értői és érzői a természetnek. És ha a szerző emberi szót ad a szájukba, csak arra figyelmeztet minket, hogy minden élő a testvérünk, ám egyedül mi, emberek menthetjük meg a végpusztulástól a természetet.
Borító ár:
3 490 Ft
Korábbi ár:
3 490 Ft
Online ár:
2 338 Ft
- 33%
Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
A termék megvásárlása után +230 Tündérpont jár regisztrált felhasználóink számára.