Egy világfi kalandozásai 1934-1953 - Kiadatlan naplók és levelek

Egy világfi kalandozásai 1934-1953 - Kiadatlan naplók és levelek

Illusztrációk: 32 oldalas képmelléklet Irodalmi szenzáció Horthy Jenő naplóinak kiadása, valamint kiadatlan leveleinek és kötetben meg nem jelent írásainak gyűjteménye. „1935. január 22-én délután. Befutottunk Alexandriába; magyar konzulunk kedves segítségével pakkunk, puskánk csak átsétált a vámon, és küzdelem nélkül – nagy szó! – berakodhattunk a ránk várakozó külön vonatba, amely három óra alatt Kairóba repített. Itt megnéztük még este a bennszülött város éjjeli életét, hol nem mondhatnám, hogy az erkölcs dúlását konstatáltuk, a szépség sem nagyon volt előtérben! Másnap bevásárlások, pénzváltás és költés, engedély megszerzése beutazásra a Sudan Office-ban, majd este nyolckor indulás Asszuánba kényelmes expresszen, hová, illetőleg mellé, El Shallalba délben egykor érkeztünk; innen vízen, a Lotuson folytatjuk a nyolcórás utat Wadi Halfáig. A vidék fantasztikusan szép. Üde zöld vetések, pálmák, rizs, cukornád stb., ameddig a víz üdítő ereje elér – komor pusztaság, homok, sziklarakások, ahol hiányzik a nedvesség... És itt-ott a szép formájú falvak, sárga a sárgában – vagy inkább szürke.” A méltatlanul keveset említett gentleman Horthy Miklós kormányzó testvére, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond vadásztársa volt.A Horthy család a szokványos vidéki földbirtokosok életét élte Kenderesen a 19. század második felében. A családban a férfiak helyzetüknek megfelelően vadásztak; ekkor az Alföldön még kevés volt a vad, a fogoly, a nyúl, viszont nagy tömegben fordult elő a vízivad. Horthy Jenő szenvedélyesen lovagolt, vadászott – miközben sokat szórakozott, párbajozott is. Már a század végén (1896) bekapcsolódott az erdélyi falkavadászatokba. Szezonban hetenként hat napot vadásztak – ha hó volt, hetet –, először az Erdélyi Falkavadász Társulat tagja volt, az I. világháború előtt azonban még több további vadásztársaságban is megfordult. A Keleti- és a Déli-Kárpátokban a rideg vadászatnak hódolt, Maderspach Viktorhoz hasonlóan űzte télen a vaddisznót, hóban sátorozott vagy széltörésben, szénaboglyában aludt (a többnapos társasági vadászatok során azonban egy-egy hajtás után a társasági elvárásoknak megfelelően szmokingban ebédeltek vagy vacsoráztak). Kittenberger Kálmán Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában című könyvében gyakran említi Horthy Jenőt (aki nem mellesleg támogatta a könyv megjelenését, és előszót, valamint néhány fejezetet írt hozzá), valamint Horthy Istvánt, az unokaöccsöt, aki felvételeket készített az afrikai vadászatokról; a legérdekesebbek ezek közül az elefántvadászatok, amelyek sok izgalmat jelentettek. Horthy könyvében pedig Széchenyi-felvételek találhatóak.Érdekesek Horthy Afrika-vadásztársainak kalandjairól tett megjegyzései, megemlékezik itteni elődjéről, Teleki Samuról, közös vadászaton vett részt Almásy Lászlóval, Wenckheim grófnéval, akinek bátorságát és vadászsikereit nagyra tartotta. Elefánt- és tigrisvadászat iránti vágya vitte a Távol-Keletre.A háború után, 1949-ben sikerült még egyszer Tanganyikába utaznia, és itt viszontlátott néhány kedves régi ismerőst. Amikor bátyja, Horthy Miklós kormányzó és családja Németországban volt házi őrizetben, meglátogatta fogoly rokonait. Mindenki nagy csodálkozására a német őrök engedélyezték a látogatást. Gróf Edelsheim Gyulai Ilona a könyvében (Becsület és dicsőség) Horthy Jenőről is megemlékezik. Az itt közölt fényképek között van egy, amelyen az egész, Weilheimben száműzöttként tartott Horthy család látható, és ezen fölfedezhetjük Horthy Jenőt is – a kép alatti írás: „Családi idill Weilheimben, még Jenő bácsi is velünk van”. Ezt követően csak versenylovai érdekelték, melyeket a németek Bergstettbe szállítottak...Horthy Jenő legfontosabb naplói épp erre az időszakra vonatkoznak, ahogy a kötetből is kiderül.