Caramel

Caramel

Nem vagyok az a tipikus magyar híresség, aki könnyen és szívesen megnyílik mások előtt. Vannak olyan időszakai az életemnek, melyekről sosem beszéltem még. Senkit nem avattam be abba, milyen sok fájdalmat őrzök a gyerekkoromból; hogy tettem túl magam tizenévesen az öcsém tragikus elvesztésén; hogy és hol fordultam a zenéhez és kapaszkodtam a dallamokba, hogy elrepítsen egy általam kreált csodálatos világba.
Kissrác koromban nem tűzoltónak vagy űrhajósnak készültem, engem mások lelkivilága érdekelt, ha a hivatás jelentésével nem is voltam tisztában, de én pszichológus akartam lenni. A mai napig szeretem hallgatni mások történetét, a saját tapasztalatomra hagyatkozva igyekszem tanácsokat adni. Kapaszkodókat. A dalaimmal is.
Most viszont én beszélek majd. Hosszan, őszintén, nyíltan, tabuk nélkül. Megasztárról, szerelemről, pénzről, népszerűségről, zenéről, hitről, vágyakról. Ez is egyfajta terápia, nekem és talán az olvasónak egyaránt. Mert hiszem, hogy a törökszentmiklósi cigánytelep nyomorából induló, és ma már boldog és teljes életet élő családapa sztorija lehet tanulságos. Köszöntelek az elzárt övezetemben. (Caramel)